Hiánypótló darab az előszobánkba,
rögtön beleszerettem, amint megláttam. Végre lesz a kulcsoknak helye, és azok a
fecnik, papírok, borítékok, amik eddig kallódtak, mindig szem előtt lesznek. Tudtam,
ennek gyönyörűnek kell lenni. Meg is adtam a módját, ezúttal nem szalvétával
dolgoztam, hanem a méregdrága rizspapírral. Tényleg drága, egy ív kellett ehhez
a tartóhoz, az árakat mindenki megtalálja az általam kedvelt boltoknál.
És akkor lássuk hogyan készült…
Először jött a már jól bevált
csiszolás, ennél a darabnál ez nem lett volna létszükséglet, de nekem még
mindig a szélek élesek, szeretem, ha jobban le van kerekítve, na ezért
csiszoltam egy kicsit.
Aztán jött a sablonozás,
eldöntöttem mely részeket festem, melyik lesz szalvétázva, és a szalvéta
alapokat papírból kivágtam. Ahova a kulcsokat akasztjuk, azt eredetileg csak
festettre terveztem, de aztán a szememnek hiányzott onnan a szalvéta, a minta,
ezt utólag korrigáltam.
Az akrilfestéknél két szín
mellett döntöttem: antik rózsaszín és esőfelhő szürke. Antikolni terveztem a
felületet, alulra ment a rózsaszín, száradás, gyertyával szinte az egész
felületet átkentem, majd jöhetett rá a szürke festék. Végén csiszolás: ahol a
viasz volt, ott lejön a felső festék réteg és előbukkan az alapszín, a
rózsaszín.
Aztán felraktam a kivágott
rizspapír darabokat. Hát ég és föld ezzel dolgozni és a szalvétával. Nem
gyűrődik, nem szakad, nem kell a rétegeket válogatni. Csak jól beragasztóztam a
felületet, és arra ment a papír. Felhelyezés előtt viszont a rizspapírt egy
nedves szivaccsal benedvesítettem. Könnyen, gyorsan, szépen lehetett
felhelyezni. Mondanom se kell, hogy beleszerettem, csak ne lenne ilyen drága. Száradás
után jött a papírra a második réteg ragasztó.
A baj csak az volt, hogy nem
tetszett, valahogy nem illett a festék színe a tapéta jellegű papírhoz, nem
volt teljes az összhang. Vettem ezüst festéket, vettem ezüst szalagot, de ezek
sem passzoltak.
Aztán jött az ötlet:
repesztőlakk, majd ezüst festék. És vártam, vártam, vártam, de igazán nem
történt semmi. Nem repedt meg. Valószínűleg a viaszolás miatt. Volt umbria
névre hallgató antikoló pasztám, egy darab fán ezt kipróbáltam, és nagyon
illett a már feltett rizspapírhoz, beleszerettem.
Az antikoló pasztát kis foltokban,
jól szétkentem az ecsettel, vékonyan, majd egy papírral, nyomkodva, nem
csíkosra húzkodva, letöröltem a felesleget. Látszott minden szín, a rózsaszín,
a szürke, sőt még az ezüst is, és egy ilyen barnás öregbített hatása lett.
Nekem nagyon tetszett már ekkor. És aztán jött a meglepetés, mert végezetül
mindent kentem át a parketta lakkal, és ekkor megrepedt a felület: előbukkantak
még izgalmasabb pompában a színek. Szerintem futottam pár felesleges kört, de a
végeredmény gyönyörű lett, mármint nekem. A lányomnak nem tetszik, gondolom
sötét neki….
A falra napokon belül felkerült, az előszoba dísze és használatban pedig
egy kiváló praktikum…végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése