Teásdobozok, ajándék az óvónőknek

Tapasztalat híján baráti, családi körben érdeklődtem: mi a helyzet az óvodai karácsonyi ajándékozással. Kell-e, szokás-e évvégén adni az óvónőknek valamit, megköszönve az éves fáradozásukat. A válasz egyöntetű volt, igen szokás: ki-ki kedve szerint egy kávét, csokit, vagy valami saját készítésű apróságot ad.

Jómagam nem kedvelem a személytelen ajándékokat. Nem mondom, hogy soha nem fordult elő velem, hogy ötlet hiányában valami sablonos lett a végeredmény, de alapvetően igyekszem személyre szabottat adni. Nem lehetett kérdés: készített ajándék lesz, valami faáru, decoupage technikával. Elkezdődött a karácsonyi sakkozás: kinek is kell ajándék idén, osztottam-szoroztam, nem kevés órán át törtem a fejem, bújtam a netet. Idén mindenkinek én készítettem, ideje volt beszerezni, hogy legyen idő az elkészítésükre. Az óvónők esetében a teásdoboz mellett döntöttem, korábban látott minták alapján, ezt gyönyörűre meg lehet csinálni, a benne elhelyezett filterekkel, meg meglesz az ünnepi kapcsolódás.

Az ár, és minden egyéb praktikus szempont alapján (könnyen kezelhető méret, elférjen mindenki konyhájában, stb.) egy hat fakkos darab mellett tettem le a voksot. Az alapdarab hagyott kívánnivalót maga után bőven. Nem volt szép a fa, helyenként olyan színfoltok voltak rajta, hogy gőzöm nem volt, hogyan fogom ezt eltüntetni.

Összesen hat darabot terveztem készíteni: óvónők, dadus, óvodavezető, konyhatündér, és az óvoda pénzügyese, nekik szántam.

Először leszereltem a szerelvényeket, a csatokat, kapcsokat. És jöhetett a csiszolás, volt mit bőven. Tudjátok, az élek lekerekítése a mániám, illetve fontos a szálkásabb részek elsimogatása is.

És elkövettem a nagy-nagy baklövést, egy életre megtanultam: nem szabad összekeverni, hogy melyik doboz aljhoz, melyik tető tartozik. Mindig egyben kezelendő a kettő, egyetlen pillanatra sem szabad szem elől téveszteni a párját. Én belecsúsztam ebbe a hibába, mondván van egyforma hat dobozom, ez csak később derült ki, hogy mennyire nem igaz. Na de ne siessünk ennyire előre.

A szalvéta kiválasztása sem volt egyszerű, itt az volt a dilemmám, hogy mindenkinek egyforma legyen-e? Végül az igen mellett döntöttem, mert volt egy számomra nagyon kedves, kimondottan teás szalvéta. Azt terveztem, hogy majd a festékek színével teszem egyedivé. A szalvéta mérete adta magát, egy negyed szalvéta darab kerül kívülre a tetejére, és ez sem fedi le teljesen az amúgy téglalap alakú doboztetőt. Belülre pedig magának a mintának a kivágását terveztem, vagyis egy kevésbé szabályos szalvétadarabot.

A dobozok belsejét átkentem egy beige festékkel, régi megmaradt darab volt. Nos, itt is érdemes arra figyelni, hogy hiába kevertem fel, feltehetőleg túl régi lehetett, mert nem volt egyenletes a szín. Szerencsére egy-egy dobozon belül nem volt észrevehető, de dobozok között bizony lett különbség. Van, amelyik inkább púderszínű lett, és van, amelyik egészen világos, amolyan vajszínű.

Ezután jöhetett a kinti festés: itt mindenféle kombinációt alkalmaztam, mert úgy terveztem, hogy a dobozok alja és teteje más színű lesz. Lett végül két egyforma doboz: arany és gyöngyház fényű fehér. A további színek: törtfehér-pink, mályva-szürke, zöld-szürke, púderrózsaszín-világosbarna.

Azt nem akartam, hogy a felületek teljesen egyenletes színűek legyenek, de bevallom a festékkel és az idővel is igyekeztem spórolni. Ezért kihagytam a nálam már megszokott antikolós lépést: festék száradás, viaszolás, másik festékréteg, csiszolás. Ehelyett foltokban az antikoló pasztát használtam. Nagy tanulsága a dolognak, hogy egy ilyen simán festett felületen nehéz az antikolóval dolgozni, nem olyan lesz a hatás. És hogy mekkora különbség van egy fényes és egy matt festékalap között. A fényesen jobban szét lehet teríteni a sötét, majdnem fekete antikolót, elmosottan, természetesebb lesz a hatás. A matt festék ellenben azonnal magába issza, nem lehet eldolgozni, ettől kicsit természetellenes a hatása.

Illetve a csillogós, fémes festéken nem fog az antikoló paszta, lásd az arany és gyöngyházfehér festéken: ezeken szinte észre se lehet venni, hogy antikolva van.

A doboz belsejébe való elválasztó lapokat szintén festettem, antikoltam, olyan színre, amilyen kívül lett a doboz: arany, zöld, mályva, pink, és púderrózsaszín.

Festés után a szalvéta felhelyezése történt, ezzel már szinte nem is volt gond, egyetlen helyen szakadt meg a szalvéta, sajnos épp egy fekete részen, ott rá kellett ragasztanom egy pici darabot toldásként. Ragasztólakk, szalvéta felhelyezése, szivaccsal finoman rányomkodni, majd száradás, végül újabb réteg ragasztólakk. Aztán én az egészet, a festett és a szalvétázott részt átkentem a parkettalakkal, ettől lett fényes az egész felület.

Ezután következett a szerelvények felhelyezése. És itt jött a fekete leves. A dobozok nem passzoltak. Az alja és a teteje el volt csúszva. Gondolkoztam, tudom-e máshogy kombinálni a színeket, vagyis megkavarni a nem stimmelő aljakat és tetőket, de nem akartam, nem így volt tervezve. A szerelvényeket kellett arrébb csavaroznom egy picit, így tudtam csalni. Szerencsére puha a fa, nem kellett férfi segítséget kérnem és fúrást rendelnem, én magam arrébb tudtam csavarozni. Ez időigényes, macerás, és rendívül bosszantó műveletsor volt. Ezért mondom hát, hogy soha ne tévesszük szem elől, melyik doboz alj, melyik tetővel van párban. Nekem egy életre megvan a lecke. Álmomból is felébresztve…

Ezután jött még egy macerás rész, szerettem volna csipkét tenni a dobozokra. Az alsó rész aljára körbe, illetve a tető részen a szalvéta és a festés összeéréséhez. Na de nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz színben illőt találni. Mentem a dobozokkal a Röltexbe, ahol rendkívül segítőkészek voltak, de számos kompromisszumra kényszerültem. Itthon nagy lelkesen ragasztgattam a csipkéket. A Glue for hobby névre hallgató Pentart termék nekem nagyon bevált, nyomható közvetlenül a felületre, majd elkentem ecsettel. Kell belőle bőségesen kenni, nem csak olyan immel-ámmal. Fehér a színe, de száradás után átlátszó lesz. Szóval felkerültek a csipkék, és akkor valami még mindig hiányzott szememnek: a csipke a tetőre is, körbe. Irány vissza a Röltexbe, de persze már nem volt minden korábban választottból. Szerencsére csak nagyon alapos tanulmányozás után vehető észre, de nem mindenhol egyezik teljesen a csipke mintája, vagy éppen színe egy-egy dobozon belül. Itt mondanom se kell, hogy szedhettem le a szerelvényeket újra, merthogy azok alá tettem a csipkét, és aztán fölé szereltem a zárakat. Nekem így szebb.

Korábban a csipkét átlakkoztam, de a színe így sötétebb lett, illetve megkeményedett. Rövid közvélemény kutatást tartottam: azt a választ kaptam, hogy nem szokták a csipkét semmivel átkenni, éppen azon okok miatt, amiket én is megtapasztaltam. Ráadásul állítólag most divat is, hogy a csipke is koszolódjon egy kicsit. Ezúttal tehát én sem kentem át semmivel.

A fakkokat is visszahelyeztem, jöhetett a megvásárolt teafilterek elhelyezése. A végeredmény szerintem szenzációs lett. Ezekkel a csipkékkel annyira hangulatos, varázslatos lett mindegyik. Bevallom meginogtam, hogy kell-e mind a hat az oviba, kinek adjam inkább, mi lenne, ha megtartanék belőle, stb. Aztán, ezen hősiesen átlendültem, és maradt az eredeti terv. Mindegyiket kiosztottuk az oviban az ajándékozottak legnagyobb örömére. Azt hiszem nagy sikert arattunk velük.

És nem is lehet kérdés, minden tapasztalattal felvértezve magunknak is készül majd egy hamarosan…